Miért is kell a szkennelés, miért vegyük a fáradságot, fordítsunk rá pénzt, amikor úgyis ott vannak azok a képek a dobozban, fiókban, és egyébként sem nagyon nézegetjük őket?

Vannak komoly érvek mellette. A beszkennelt fotót már biztonságban őrizheti, nem fakul, nem szakad, nem porosodik, nem penészedik, nem gyűrődik, nincs szamárfül. Szkennelés után a károsodott képeket javítani lehet, lényegesen szebbé tehetjük, valósághűbb színekkel élvezhetőbbé varázsolhatjuk a látványt. Nem utolsósorban szinte minden számítógép-felhasználónak van fotóalbumja. Milyen pompás dolog ezt kiegészíteni a számítógép előtti időkben készült fényképekkel, diákkal, filmnegatívokon rejtőzködő, esetleg soha elő nem hívatott felvételekkel. És végül, ha a fotós nem tesz arról, hogy a képei digitalizálva, rendszerezve, biztonságban legyenek, akkor a fotói elvesznek a leszármazottai és az utókor számára!

Édesapám 1954. évtől kezdődően fényképezett, a birtokomban van pár száz filmtekercs a fotós múltjából. Rendelkezem az általa előhívott fényképek egy részével is, amelyek állapota magán viseli az eltelt éveket. Fontosnak tartottam ezen fényképek szkennelését, javítását.

A családi képek mellett csodás felvételekre bukkantam városunkról. Ezeket a negatívokat szkenneltem, a karcokat, hibákat, színeket korrigáltam, és mivel győri téma, többet közülük Kozma Endre úr publikált a Régi Győr Facebook oldalán, valamint a Régi Győr honlapján. Néhány példa alább.

Telt ház a győri uszodában (1959)

Győr, Szabadság tér (1959) színes

Kármelhegyi Boldogasszony temlom, Győr (1961) színes

Negatív film és diafilm digitalizálása (szkennelés)

Negatív film és diafilm digitalizálása (szkennelés)

kizárólag 35 mm (24×36) filmek, diák

  • szkennelés dedikált filmszkennerrel (Plustek)
  • akár valós 4800 dpi felbontásban (Milyen felbontást válasszak?)
  • akár 48 bit színmélységben
  • por- és karceltávolítás
    • fekete-fehér alapanyag esetében szoftveres por- és karceltávolítás
    • színes alapanyag esetében infravörös por- és karceltávolítás
    • manuális por- és karceltávolítás (amivel a szoftver és az infra nem bír el)
  • kimeneti fájl: JPG, TIF
  • adathordozó: pendrive, háttértár, DVD

Papíralapú fotók digitalizálása (szkennelés)

Papíralapú fotók digitalizálása (szkennelés)

A4-es méretig (210×297 mm)

  • szkennelés Epson síkágyas szkennerrel
  • akár valós 4800 dpi felbontásban (Milyen felbontást válasszak?)
  • akár 48 bit színmélységben
  • kimeneti fájl: JPG, TIF
  • adathordozó: pendrive, háttértár, DVD

A papíralapú fotók hibái a szkennelés után nagyon jól javíthatóak. Ezekből itt láthatnak néhány példát.

Végezetül egy régi, de jó cikk a fénykép- és diaszkennelésről, illetve a negatívfilm-szkennelésről, felbontásról, színmélységről.